Attila, Isten ostora
Tíz esztendö telt el azóta, hogy Urkon fia,
Györk, a pásztorfiú, a sérült lábú üszö nyomán
rátalált az Isten kardjára.
Tíz esztendö óta villog ez a kard Attila Király
kezében, s vele a hunok hatalma alá hajtotta a fél
világot: a Volgától a Rajnáig, az Al-Dunától a Balti-
tengerig .
Györk a király udvarában szép szál legénnyé
serdült. Megtanult ló hátáról visszafelé nyilazni az
ellenségre, tülök szavára futást színlelni, majd
hirtelen oldalt kanyarodva visszavágni. Kardja,
kopjája közelharcban félelmetes fegyvernek
bizonyult. S ha valaki mindebben kételkedett vol-
na, csak reá kellett nézni: sebhelyektöl barázdált
arca bárkit meggyõzött arról, hogy ez a legény
bizony nem kapkodta a fejét ott, ahol sürüje volt
a csatának.
Most ott áll örségben, egy halom tetején, Róma
fölött. Lába elótt az ,,örök város", annak a biro-
dalomnak a szíve, amellyel tavaly mérte össze
hadai erejét a hunok királya, akit ,,Isten ostora"
néven emleget a megrémült fél világ.
Igen, egy éve volt, amiltor két világ megszám-
lálhatatlan hadserege megütközött a catalaunumi
síkon. Másfélszázezer ember esett el ott, mégsem
derült ki: melyikük az erösebb. Attila annak az
éjsznkába nyú1ó rettentö csatának a végén harci
szekerekkel sáncoltatta körül táborát, s középen
máglyát rakatott, hogy azon eméssze el magát
inkább, mintsem hogy a rómaiak fogságába
kerüljön. Az Aetius vezette római sereg azonban
kereket oldott az éj leple alatt.
Györköt erre a csatára holta napjáig emlékeztet-
ni fogja az a hosszú forradás, amelyet a testén
visel. Rettentö volt a csapás, nem tudta megvé-
deni töle még börzekéje sem. Hanem aki azt a
csapást mérte, már rég odaát, a túlvilágon várja,
hogy a hunok hite szerint szolgálhassa öt. Györk
pedig itt áll Róma fölött. Talán újabb csata haj-
nalán, amely Attilát végleg a világ urává teszi.
Eszébe jut a tegnap esti tábortüznél hallott
igric-ének Attilláról, akinek testét nem fogja
fegyver. S legutóbbi diadaláról, Aquileia elfoglalá-
sáról, ahol ö maga nem lehetett ott. Már-már úgy
tünt, hogy a falak és az elszánt védök bizonyulnak
erösebbnek, s a világverö Attila hadainak vissza
kell vonulniok a vár alól. De a király egyszer csak
észrevette, amint egy gólya csörében hordja ki
fiókáit az ostromlott városból.
- Nézzétek csak! - szólt ekkor a király. - Ez az
oktalan állat érzi már, hogy megszámláltattak
Aquileia napjai. - S parancsot adott: szedjék le a
lovakról a sok ezernyi nyerget, temessék be velük
a vár védösáncait. Így aztán közelebb vonhatta a
falakhoz az ostromgépeket, a nyílvetöket, s egy
végsö rohammal bevette a várost.
Most itt vannak Róma falai alatt. A hatalmas hun
sereg körbezárta a várost. Hogy is mondta az az
ösz püspök, aki Catalaunum felé vezetö útjukban
megnyittatta elöttük városa kpuit:
- Ha valóban te vagy ,,Isten ostora", meg kell
hajtanunk fejünket az Ö akarata elött!
Attila pedig akkor parancsot adott, hogy abban
a városban senkinek egy haja szála se görbüljön
meg .
***
A fölkelö nap már megvilágítja Róma falait.
Odalent egyszerre megkondulnak a város
harangjai. Aztán megnyílik a fökapu, és fényes
papi segédlettel kilép rajta maga Leó pápa.
Kettéválik elötte a hunok tábora.
A menet ott halad el alig néhány lépésnyire
Györktöl. S a föpásztor, kezében magasba tartott
kereszttel, egyszer csak ott áll Attila elött.
- Nagy király! - s hangja messzire szárnyal a
sokaság fölött. - Te, kit a népek Isten ostorának
mondanak! Ki legyözted eddig minden ellen-
ségedet! Tudjuk, Isten küldött téged büneink
miatt, büntetésül. De halld meg: te magad is Isten
szolgája vagy. Isten pedig most azt akarja, hogy
ez a város megmaradjon!
Attila hallgatja a föpásztor szavait, de másra
figyel: Leo pápa feje fölött csodálatos alak lebeg,
aki óvón terjeszti ki karjait Róma városa fölé.
A hun seregben s a város falaira kigyült nép
között végigmorajlik a csodás jelenés híre.
Attila érti az égi jelet.
Meghajtja fejét a nálánál is hatalmasabb akarat
elött.
Parancsot ad: a hun sereg föllkerekedik Róma
falai alól és visszaindul a Duna-Tisza tájára.
Isten ostora elkkor aratta legnagyobb gyözel-
mét: önmaga fölött.