tuto je ten text od kamosa v originali tak ako to poskitol. Polovicu uz mam prelozenu, ale musim ist von na pivo-strik, takze nabuduce;):
a kérdéseihez dióhéjban, ötletszerűen, ennyit:
A „gramatický rod” magyarul így van: „nyelvtani nem”. Ez a kategória
azonban nem csak a főnevekkel hozható kapcsolatba az indoeurópai
nyelvekben, mint amilyen a szlovák vagy a cseh, tehát azokban,
amelyekben megvannak a nyelvtani nemek, hanem az ige mint szófaj
kategóriájával is. Az igei nem alapján beszélhetünk pl. „činný a trpný
rod”-ról is, ezeknek a magyar megfelelőik cselekvő és szenvedő igék
(leír – cselekvő ige; leiratik – szenvedő ige).
Hogyan lehet, hogy a magyarban nincsenek nyelvtani nemek? A kérdés
nagyon nehéz, elméleti, nyelvelméleti, általános nyelvészeti,
nyelvtörténeti stb. ismereteket kíván. Egyszerűsítve, valóban azt
mondhatjuk, hogy a magyarban nincsenek nyelvtani nemek, vagy
legalábbis olyan értelemben nincsenek mint a szláv nyelvekben. (A
nemek kifejezésére azért van mód a magyarban is, pl. „takarítónő,
igazgatónő” – nem lehet férfi; „hisztérika” – sosem mondjuk férfire
stb.) Azt gondolom a nemek hiányának legalapvetőbb okát a
magyarban egyrészt őseink származásában, életmódjában,
életkörülményeiben, gondolkodásmódjában, másrészt abban kell
keresnünk, hogy (nyelvi) történetük során milyen más népekkel
érintkeztek. (Pl. rá voltunk-e mint faj/nép kényszerülve/-rítve arra, hogy
nyelvet váltsunk, pl. erősebb kultúra ránk telepedése következtében.
Alapvetően ilyen drámai változásra a magyar nyelv életében nem került
sor.) Az okok rendkívül összetettek, bonyolultak. Biztonsággal választ
adni a kérdésre nem lehetséges. Annyit tudunk, hogy a magyar
szerkezeti sajátosságai az ún. ősmagyar korban alakultak ki, ez az
időszak a Kr. e. 10. és a honfoglalás közötti időszakra tehető. (Az okok
összetettségéhez példaképpen még a cigányok. Sokáig, úgy hallottam,
nem volt a nyelveikben szó az égtájak megnevezésére. Pedig Indiából
indultak, és ma „itteni” »értsd: Közép-Kelet-Európa« állampolgárok. A
vándorlásaik azonban ösztönösek voltak, pl. folyók mentén lefelé, vagy
felfelé, és nem égtájak szerint, mint tette azt Kolumbusz, aki viszont
eltévedt. Valószínűleg a cigányoknak sem volt szükségük égtájak
megnevezésére szolgáló szavakra, mert másképp tájékozódtak. A
mostani kétnyelvű *-cigány szótárak tartalmaznak ilyen szavakat.)
Valószínű azonban, hogy a „nem” nyelvbeli kifejezésére
elődeinknek „nem volt szükségük”, ennek a jelentésnek a tükrözését
másképp „oldották meg a nyelvben”. (Persze, ez ösztönösen történt,
értelemszerűen nem foglalkoztak a nyelvhasználat kérdéseivel
tudatosan.) Más kérdés azonban, hogy mai nyelvhasználatunk
szempontjából a nyelvtani nem kategóriáját akár meg is irigyelhetnénk
a szlovákoktól, csehektől, mert használatuk ügyesebben
egyértelműbbé, pontosabbá teszi a közlést. Pl.: A „Kitől tudod, ki
mondta?” kérdésre – magyarul – válaszolhatom azt, hogy „ő”,
szlovákul/csehül ugyanilyen helyzetben pl. azt, hogy „on; ona”. Ebből,
egy harmadik személy, a hallgató számára egy többletinformáció is
származik a magyarhoz képest: hogy a szóban forgó személy nő, ill.
férfi. Más. Bizonyára találkozott már nehezen olvasható többszörösen
olvasható mondatokkal pl. a sajtóban, akár magyarul, akár szlovákul.
Ezek szerkezete időnként átláthatatlan, „homályos”, nem tudjuk
beazonosítani bennük, mi mire vonatkozik. Az ilyen mondatokban való
eligazodást is nagyon jól elősegítheti a nyelvtani nem kifejeződése
főneveken, névmásokon, igéken.